Portugália és a portugál válogatott!©
Hírek
Hírek : Nani nem cirkuszol többé

Nani nem cirkuszol többé

P.P.CSAJ  2008.02.23. 15:35

Nani, a Manchester United portugál szélsője ígéretet tett arra, nem szórakozik többet ellenfeleivel, mint ahogy azt az Arsenal elleni FA Kupa-találkozón tette.

A fiatal játékos az „Ágyúsok” játékosainak és edzőjének ellenérzését egyaránt kiváltotta az általa rendezett „cirkusszal”, William Gallas fizikailag is elégtételt vett rajta a mérkőzés folyamán.

Ezeknek az időknek azonban vége, legalábbis Nani állítása szerint. – Portugáliában többször is tettem ilyet, ott ezt inkább egy szórakoztató mutatványnak veszik, nem azért csináltam, mert nem tiszteltem az ellenfelet. Profi játékos vagyok, aki nem tesz ilyet, de azt elismerem, hogy így is lehetett értelmezni. A meccs után Sir Alex Ferguson odajött hozzám és azt kérte, a továbbiakban tekintsek el az ilyesmitől. Természetesen beleegyeztem, hiszen mindig követem az edzőm utasításait – mondta a villámléptű cselgép, aki azt is elárulta, Ryan Giggs segít neki a legtöbbet, a walesi gyakran látja el tanácsokkal, hiszen azt szeretné, ha visszavonulása után a portugál venné át a helyét a bal szélen.

 

[navigation]
::
design verseny(lezárva)
:: menü
:: Portugália
:: a portugál válogatott
:: linkek
:: VB keret
:: focista videók
:: for you
:: videók
:: 2008 EB Újoncok
:: Bajnokság
:: 2008 EB keret

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

[fast links]
::
vendégkönyv
:: itt reklámozz
 
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
[A hét legjobbja]
 
Cristiano Ronaldo
-3gól
 
Az első két gólját a Bolton ellen szerezte,az egyiket egy Nani szögletből,a másikat szabadrúgásból.A harmadikat a Liverpool ellen ami szintén egy Nani szögletből következett,de ezt már fejjel bólintotta be!Ezzel a három góllal a Premier League élére vezette csapatát.Kétség kívül ő volt a hét legjobbja.
 
/Manchester U.-Bolton 2:0/
/Manchester U.-Liverpool 3:0/
 
[A hét gólja]
 
Nani
-1 gól+1 gólpassz
 
A portugál középpályás kiváló formában van.Szögletei 70%-ából gól következik.A Liverpool ellen viszont ő maga talált be még a 16-oson kívülről.Védhetetlen lövés volt.
 
/Manchester U.-Liverpool 3:0/
 
[A hét meglepetése]
 
Chelsea-Arsenal 2:1
 
A meccs elején még az Arsenal vezetett,de egy Drogba-duplával sikerült megfordítani az állást.Az Arsenal meglepetésre kikapott,így a második helyről a harmadikra csúszott.
 
[A hét meccse]
 
Real M.-Valencia 2:3
 
Ilyen még nem volt!A Valencia csapata egy héten belül megverte a Barcelonát és a Real Madridot is!Persze ez nem sikerülhetett volna a két portugál,Miguel és Caneira nélkül!
 
[A hét csapata]
 
Manchester United
 
A történet,hogy hogyan jutott a Manchester a második helyről az elsőre,és az Arsenal hogyan juthatott az elsőről a harmadik helyre,a következő:A MU egy meccsel kevesebbet játszott az Arsenalnál így szerdán bepótolta azt!2:0-ra verte a Boltont.Első a MU,második az Arsenal,harmadik a Chelsea.Következett a vasárnap.Csúcsrangadók...MU-Liverpool,Chelsea-Arsenal!A MU 3:0-ra verte a Liverpoolt...ha az Arsenal nem akart lecsúszni a harmadik helyre vagy nem akarta hogy a MU pontokban elhúzzon,akkor nyernie kellett...de nem nyert.A MU az első,a Chelsea a második,az Arsenal a harmdaik!
 
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

[A következő meccs]
2008.03.15.szombat 20:00

Betis-Athletic Bilbao

Deportivo-Real Madrid

Recreativo H.-Murcia

Paris SG-Valenciennes

[Az előző meccs]
2008.03.13.csütörtök 21:45
 

Sporting-Bolton 1:0

[A legkorábbi gól szerzője]
2008.03.11.kedd '30

Fernando Meira

/Cottbus-Stuttgart/

Ezek a meccsek nem csak válogatott meccsek hanem klub meccsek is amelyekben portugálok vannak! 

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

 


 
[my buttons]
 
 
 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Népvándorlás
Indulás: 2006-03-16
 

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!