Portugália és a portugál válogatott!©
Hírek
Hírek : Moratti: Maniche hasznos igazolás!

Moratti: Maniche hasznos igazolás!

P.P.CSAJ  2008.01.18. 19:38

Továbbra is menetel az Inter, ám most kicsit kikerült a csapat a reflektor fényből, ez pedig elsősorban Pato érdeme hiszen majd egy hete mással sem foglalkozik az olasz sajtó mint a Milan brazil fiataljával.

Az már nem is annyira hír érték hogy az Internazionale tizenegyedik győzelmét szerezte meg zsinórban, hogy huszonnégy meccs óta veretlen és hogy idegenben a legutóbbi 29 fellépésén nem talált legyőzőre. Ezek azért komoly számok, annyira mindenképpen komolyak hogy megemlítsük őket. A pontgyártás melletti másik fontos hír Maniche érkezése, aki az orvosi vizsgálatok után ma elvileg alá is írja a szerződését az Interhez és a tervek szerint szerdán be is mutatják a portugált a nyilvánosságnak is. A középpályás kölcsönbe érkezett ingyen az Atlético Madridtól és amennyiben Morattiék meg lesznek elégedve a teljesítményével akkor 6 millió euró ellenében nyáron ki lehet váltani a játékjogát is. Nuno Manichevel kapcsolatban Moratti pedig a következőket mondta tegnap: ”Személyesen még nem sikerült beszéljek vele, de akikkel konzultáltam elmondták hogy egy igazi profi játékossal van dolgunk. Hogy gond szokott lenni a viselkedésével? Nem, erről nem is beszéltünk, biztos vagyok benne hogy hasznos tagja lesz majd ennek az Internek.” Természetesen az újságírók Morattit is megkérdezték a Milan vasárnapi meccséről. ”Csak a mérkőzés elejét láttam, de meg kell mondjam igen jó benyomást tett rám Pato, aki fiatal kora ellenére nagyszerű játékos már most is.”

Ezután arról faggatták az elnököt hogy mi a véleménye a saját csapata produkciójáról. ”Egyáltalán nem lepett meg az amit Sienában láttam. Azt kaptam ami ilyenkor törvényszerű, mindenki tette a dolgát az eredmény pedig meg is lett. Örültem Stankovic visszatérésének is, mivel a csapatnak nagy szüksége volt már rá és örültem annak hogy Ibra megcsinálta amit kértem tőle. Az edzőtáborban mondtam neki hogy több gólt szeretnék tőle 2008-ban, azt hiszem most feltette a lécet azonnal. A második találata nagyon tetszetős volt! (internazionale.hu)

 

[navigation]
::
design verseny(lezárva)
:: menü
:: Portugália
:: a portugál válogatott
:: linkek
:: VB keret
:: focista videók
:: for you
:: videók
:: 2008 EB Újoncok
:: Bajnokság
:: 2008 EB keret

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

[fast links]
::
vendégkönyv
:: itt reklámozz
 
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
[A hét legjobbja]
 
Cristiano Ronaldo
-3gól
 
Az első két gólját a Bolton ellen szerezte,az egyiket egy Nani szögletből,a másikat szabadrúgásból.A harmadikat a Liverpool ellen ami szintén egy Nani szögletből következett,de ezt már fejjel bólintotta be!Ezzel a három góllal a Premier League élére vezette csapatát.Kétség kívül ő volt a hét legjobbja.
 
/Manchester U.-Bolton 2:0/
/Manchester U.-Liverpool 3:0/
 
[A hét gólja]
 
Nani
-1 gól+1 gólpassz
 
A portugál középpályás kiváló formában van.Szögletei 70%-ából gól következik.A Liverpool ellen viszont ő maga talált be még a 16-oson kívülről.Védhetetlen lövés volt.
 
/Manchester U.-Liverpool 3:0/
 
[A hét meglepetése]
 
Chelsea-Arsenal 2:1
 
A meccs elején még az Arsenal vezetett,de egy Drogba-duplával sikerült megfordítani az állást.Az Arsenal meglepetésre kikapott,így a második helyről a harmadikra csúszott.
 
[A hét meccse]
 
Real M.-Valencia 2:3
 
Ilyen még nem volt!A Valencia csapata egy héten belül megverte a Barcelonát és a Real Madridot is!Persze ez nem sikerülhetett volna a két portugál,Miguel és Caneira nélkül!
 
[A hét csapata]
 
Manchester United
 
A történet,hogy hogyan jutott a Manchester a második helyről az elsőre,és az Arsenal hogyan juthatott az elsőről a harmadik helyre,a következő:A MU egy meccsel kevesebbet játszott az Arsenalnál így szerdán bepótolta azt!2:0-ra verte a Boltont.Első a MU,második az Arsenal,harmadik a Chelsea.Következett a vasárnap.Csúcsrangadók...MU-Liverpool,Chelsea-Arsenal!A MU 3:0-ra verte a Liverpoolt...ha az Arsenal nem akart lecsúszni a harmadik helyre vagy nem akarta hogy a MU pontokban elhúzzon,akkor nyernie kellett...de nem nyert.A MU az első,a Chelsea a második,az Arsenal a harmdaik!
 
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

[A következő meccs]
2008.03.15.szombat 20:00

Betis-Athletic Bilbao

Deportivo-Real Madrid

Recreativo H.-Murcia

Paris SG-Valenciennes

[Az előző meccs]
2008.03.13.csütörtök 21:45
 

Sporting-Bolton 1:0

[A legkorábbi gól szerzője]
2008.03.11.kedd '30

Fernando Meira

/Cottbus-Stuttgart/

Ezek a meccsek nem csak válogatott meccsek hanem klub meccsek is amelyekben portugálok vannak! 

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

 


 
[my buttons]
 
 
 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Népvándorlás
Indulás: 2006-03-16
 

 


A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG